2018. feb 06.

DIY tavaszi dekoráció

írta: Csodanyu
DIY tavaszi dekoráció

Imádom a tavaszi virágokat. Egy hete vettem 3 jácintot azzal, hogy majd dekorációt készítek belőle. Korábbi posztjaimból talán már rájöttél, hogy nem vagyok egy nagy időzsonglőr. Egész jól tudok tervezni mindenfélét, de az időt gyerekkel azt sehogy.img_1131.JPGMa viszont a nap már kérlelhetetlen volt, jelezte, hogy itt a tavasz, tessék valamit kezdeni azokkal a virágokkal. Szemben a jól eltervezett verzióval, Bence alvásidejében csak egy sokkal egyszerűbbet volt időm megvalósítani, de végül egy kis plusz munkával sikerült 3 dolgot is hozni nektek:

Fiókba ültetett jácintok

  • Gyorsan szétszedtem a karácsonyi asztaldíszt - igen, még itt volt az asztalon - és ugyanazt az alapot használtam fel. A kis fiókot kibéleltem fóliával és földdel és beleültettem a hagymákat, amiket aztán befedtem mohával. Elkezdtem kutakodni az agyamban, hogy vajon hol lehet az a kis madár a fészekkel, amit körülbelül 5 éve vásároltam meg és sosem használtam még fel. Megtaláltam, szerencsére kéznél volt, nem kellett mindent feltúrnom.

  • Alapnak bármit felhasználhattok, a galériába töltöttem fel a Pinterestről képeket. Lehet kis ládikába, fiókba, régi szitába ültetni a tavaszi virágokat, gyönyörűek a természetes kiegészítőkkel. Kattints a galériáért:

Mivel ez még kevés volt ahhoz, hogy kiegészítők híján jól fotózható legyen, levettem a falról a krétatáblánkat és lenyúltam Bence krétáit, hogy felhasználjam őket a tavasz köszöntésére.

Krétatábla

  • A krétatábla kivitelezése sem bonyolult dolog. Kell hozzá egy régi képkeret, amit krétafestékkel tetszőleges színre festesz és visszacsiszolsz. Mi ezt házi krétafestékkel festettük. Elkészítés itt: házi krétafesték.
  • Ezután rétegelt lemezt vagy farostlemezt lefestesz táblafestékkel (többféle színben kapható). Ecsettel vittem fel a festéket és azonnal hengereltem szivacshengerrel, 2 rétegben festettem..
  • Száradás után berögzíted a keretbe és kész is.

img_1119.JPG

img_1097.JPG

Addig-addig gondolkodtam, míg rájöttem, mit mutathatnék még meg, ami tavaszi. Jó, hogy volt olyan időszak is az életemben, mikor volt időm alkotni, úgyhogy gyorsan elővettem a tavalyi ajtódíszünket. 

Kopogtató

  • Szalmakoszorú az alapja, a virágok tojástartóból készültek. Másodszor készítettem már el, az első sokkal szebben sikerült, talán több időm és türelmem volt még. :) 
  • A leírása borzasztó hosszú lenne, úgyhogy remélem, nem haragszotok meg, ha inkább belinkelem a videót, ami alapján én elkészítettem: Addicted2Decorating

Muszáj volt megkeresnem az első kopogtatómat. A lila alapon pöttyös anyag is szebb volt és a virágok is, bár most, hogy nézem a képeket, úgy gondolom, hogy nem mindegy, mennyire vágjuk le a szirmokat. Ha rövidebbre, akkor talán tömörebbek lesznek a virágok.20150516_093127.jpg

img_1132.JPG

Ha Ti is elkészítitek valamelyiket vagy akár mindet, küldjétek el a csodanyu facebook oldalnak üzenetben, kíváncsi vagyok rájuk.

Szólj hozzá

kreatív tavasz diy