A napokban Gábor találkozott a kertben az egyik kedves szomszéd lánnyal, aki épp ott beszélgetett a sógornőjével és testvérével, akiknek bármelyik nap megszülethet a kisbabájuk. Biztosan bátorításnak szánta, mikor ezt mondta: Gábor nagyon szeret apuka lenni és Eszter is nagyon szeret anyuka lenni, biztosan Ti is nagyon szerettek majd szülők lenni. Mikor Gábor ezt elmesélte, rengeteg gondolat tört elő belőlem, tudtam, ebből bejegyzés lesz.

Ha nekem annak idején a szülés előtti utolsó napokban valaki ilyet mond, nem tudom, hogy éreztem volna magam. Egyrészt teljesen egyén függő, hogy ki hogy éli meg a várandósságot, illetve a várakozást, hogy milyen lesz szülőként és milyen lesz szülőnek lenni. Azokban a napokban, mikor júliusban 35 fokok voltak, a lábam már nem fért bele semmibe, bokám már rég sehol, a hasam akkora volt, hogy majd' kidurrant, mindenem fájt, valószínűleg nem vigasztalt volna a gondolat, hogy milyen szuper lesz az anyaság. Arról nem beszélve, hogy milyen lett volna ezekkel az érzésekkel azt hallani, hogy van egy szuperanyu, akinek aztán minden rózsaszín és ő aztán imádja (míg én éppen baromira nem várom a szülést) a szülőséget.

Többnyire valóban szeretek anya lenni. Mégis, vannak időszakok, mikor ez egészen más érzés.

Mikor 9 órája 2 perces fájásaim voltak a szülőszobán, nem annyira vágytam anyának lenni.

Mikor Bence az első hetekben úgy szopizott, hogy már vér folyt a mellbimbómból, mert szétharapta, nem imádtam az anyaságot.

Aztán volt néhány eset, mikor sugárban jött a gyerekből a napközbeni szopizás végterméke, természetesen az éjszaka közepén, pelenkázás közben, beterítve az egész ágyat. Szuper volt.

Ahogy nő, mindig vannak újabb és újabb csodás időszakok, amikor nem mondanám, hogy imádok anya lenni.

Mióta Bencének saját akarata van, imádom a bolti, játszótéri, utcai, otthoni sikítva földre rogyást, mikor fel akarnád emelni, ő pedig hallá változva kicsusszan a kezeid közül. Amikor hiába mondod el ezredszer is, hogy ne vegye ki a fagyasztott epret a hűtőből és ne hagyja nyitva az ajtót és ő tojik rá. Vagy mikor az étkezések nagy része úgy végződik, hogy a lakás legtávolabbi pontjába hajítja az evőeszközét, ha pedig nem elég jók a reflexeid, a tányérját is. Evés közben és után is szokott inni, mostanában viszont azt csinálja, hogy a szeme sarkából figyeli, mikor nem nézel oda és nem megissza a vizet, hanem beleönti a tányérjába, szétáztatva az egész ételt. 
Csodás pillanatok azok is, mikor csupán mókából akkorát fejel az orrodra, hogy hetekig érzed a levált porcot és mikor oda nyúlsz, hallod, hogy roppan.

Bence még csak 18 hónapos. Rengeteg olyan pillanat van az életben, amikor sok mindent jobban szeretnél, mint szülőnek lenni.

Egy valami azonban nyugtasson meg. Ezek csak pillanatok, átmeneti időszakok. Ha előbb nem, holnap minden jobb lesz. Vagy legalábbis meg van rá az esély. Ha nem holnap, akkor majd holnapután.

A szülőség tényleg csodás dolog. Ma babaúszáson voltunk. Imádtam, hogy Bence már mennyire élvezi az egészet, hogy annyira bízik bennem, hogy simán beleugrik a vízbe, arra nem is gondol, hogy Anya majd nem kapja el. Imádtam, hogy kacag, hogy lubickol a vízben. Jó látni, hogy fejlődik. Egyszercsak azt mondja, csiga. Kérdezem, hol lát ő csigát, nincs itt csiga. Erre mondja az oktató, hogy na, akkor most jön a csigás feladat. Emlékezett rá.
Minden nap történik olyan, amivel meglep. Reggelinél például már elkérte a kenőkést és megkente a kenyerét. Vagy például, ha odaadom neki az apja zoknijait, hogy tegye be a fiókba, akkor tartja a kezét, megfogja a zoknikat és átmegy a másik szobába, berakja a helyükre őket. Persze, akinek már ekkora a gyereke az nem lepődik meg ezen, de nekem minden nap van olyan, amivel a nehezebb pillanatokat elfeledteti.

Vannak olyan szülők - mert már az apákat is érinti ez a dolog -, akik ezt nem így élik meg. Ha minden nap rossz vagy egyre rosszabb, az még nem azt jelenti, hogy az ember rossz szülő. Lehet, hogy depressziós, amivel viszont célszerű segítséget kérni, mielőtt nagyobb baj lesz.

Szóval a félreértések elkerülése végett valóban szeretek anyuka lenni, de nem fenékig tejfel a mi életünk sem. Itt van például az egyik legrosszabb vasárnap délelőttünk.