Kaptam a fiúktól egy szabadnapot. Eddig nem is tudtam, mennyire szükségem van rá. Utoljára márciusban volt ilyen, de azt egész napos képzéssel töltöttem, így az agyam akkor sem pihenésre használtam. Tegnap viszont tényleg szabad voltam. Reggeli után a srácok elindultak a nagymamáékhoz. Az eredeti tervem az volt, hogy végre alaposan kitakarítom a lakást. Mit alaposan? Végre csak úgy rendesen takarítok, nem egy kis fürdőszoba, egy kis háló, kis ruha elpakolás, hanem mindent az elejétől a végéig. A tervemnél sokkal jobban alakultak a dolgok, mert Bencét már csütörtökön átvittem a Hugomékhoz, így 3 órát az unokatesójával játszott, én pedig előre hoztam a takarítást, péntekre pedig más tervet gyártottam.

A feladatok: 

• matatófal festés (nyárra az utolsó)
• pedikűrözés (matatófal festés közben)
• felesleges, de még eladható holmik összegyűjtése és elszállítása a Cseritibe

Úgy tűnt, ez tök jól megoldható feladat, alig van teendő. Haha... Még csütörtökön elkezdett motoszkálni a fejemben, hogy mindjárt itt van a 2. szülinap, mit kap a gyerek... Az éjszakámat és végül a fél délelőttöt azzal töltöttem, hogy az internetet bújtam, hogy kitaláljak valamit. Kezd körvonalazódni a dolog. Ezután igyekeznem kellett, ha haladni akartam. Pedikűr megvolt, közben hallgattam egy filmet és rajzoltam a matatófalat és a nagy kérdést is megoldottam, mit ebédeljek nagy szabadságomban. Az ilyen esetekre van jó kis sólet konzerv a kamrában, azt megmelegítettem és boldogan megettem, közben ment a film. Közben már délután 2 óra lett. Elálmosodtam. Vacilláltam, hogy még fessek 2 órát vagy inkább aludjak, de utóbbi mellett döntöttem. Volt némi lelkiismeretfurdalás, hogy dolgoznom kellene, de nem lehet kihagyni a lehetőséget, hogy egyedül enyém az ágy, senki nem fekszik a fejemre vagy nem tapos bele a vesémbe, így sikerült 1,5 órát aludnom. Felébredtem és elindultam.

Gyorsan leadtam a cseritiben a cuccokat, aztán - mivel 2 napja gyerekjátékokat néztem a neten - elmentem egy közeli játék áruházba Mazsolának ajándékot venni. Sok-sok cikket olvasok más szülőktől, van, amelyik a kötődő nevelésről, van amelyik csak úgy mások hétköznapjairól szól. Az egyik ilyenben olvastam, hogy milyen szuper, hogy a gyerekkel este úgy fürdik apa, hogy minden tiszta hab és hatalmas kacagások hallatszanak ki a fürdőből. Rájöttem, hogy ez nálunk egészen másképp van. Mivel Gábor általában 7 körül ér haza és a menetrendünk így eléggé szűkre szabott, nálunk minden haladós. Már a kapcsolatunk elején eldöntöttük, hogy mindig együtt vacsorázunk, rendesen megterített asztalnál. Ez az én gyerekkoromban így volt és jó visszaemlékezni rá, hogy olyankor együtt volt a család és beszélgettünk (vagy legalábbis az én emlékeimben így él, akárhogy is volt :D). Ezt Bence születése után is megtartottuk. Mivel este 8 és 9 között van alvás, így 7-től viszonylag sűrűvé válik a program. Sokszor fordul elő, hogy mikor Gábor hazaér, még csak félig van kész a vacsora (vagy sehogy...), így főzés, evés, fürdés, mese és altatás a program. Ha mindezt bele akarjuk sűríteni 1-1,5 órába, igencsak rövidre jön ki a fürdésidő. A habfürdőzés már csak azért is elmarad nálunk, mert nem a hagyományos babás dolgokat használjuk, hanem bio fürdetővel fürdetjük Bencét, az pedig SLS mentes. A többi pedig azért marad el, mert baromira sietni kell, így se kacagás, se semmi, gyors fürdés van jó ideje. Volt idő, mikor ez még nem így volt, de valahogy elmaradt a nagy sietségben. Eléggé megsajnáltam a gyerekem, hogy még ennyit sem kap meg, ezért célirányosan mentem a játékboltba. Fürdős játékot akartam venni. A korábbinak nem volt hosszú távú sikere, úgyhogy most valami jobbat akartam. Régóta nézegettem a habtapi anyagból készült készleteket, de mivel vannak dolgok, amikre sajnálom a pénzt, eddig ezt nem vettem meg. 4.000 Ft pár (na jó, 73 db) kis figura, amit a csempére lehet tapasztgatni, amikor vizes. Na most megvettem. 

Egyszerre értünk haza. Bence már a kapuban meglátta a kezemben és mondta, kibontjuk. Kibontottuk. Látni akartam a hatást, úgyhogy a menetrend változtatás mellett döntöttem. Milyen jól tettem. Irány a fürdő. Van elrakva mélyen a szekrénybe egy habfürdő, azokra a ritka alkalmakra, mikor beülök egy kád vízbe. Most elővettem. Jó nagy adagot belenyomtam a kádba és addig pacsáltam a vizet, míg jó nagy hab nem lett. Bence ott állt mellettem csillogó szemekkel a kádnál. Fogtuk a habtapikat és beleborítottuk a vízbe, aztán mehetett utána a gyerek is. Rég kacagott ennyit, mint most. Olyan játékot vettem, amiből várost lehet építeni autókkal, házakkal, emberekkel és fákkal. Ragasztgattuk a falra. Aztán én ragasztgattam, ő ledobálta a vízbe. Versenyeztünk, ki a gyorsabb, a romboló vagy az építő. Csak nevetett és nevetett és dobálta a habot és pacsált. Aztán beküldtem az Apját, hogy elkészítsem a vacsorát. Amikor kész lettem, már annyit fürdött, hogy ő mondta azt, hogy ki akar szállni. Sokszor látom azért boldognak, de ez most különösen jó érzéssel töltött el. Eldöntöttük, hogy változtatunk az esti programon. Előbb lesz fürdés, aztán vacsora. Sokkal több hasznos időt tudunk így eltölteni vele. Amíg az egyik főz, a másik játszik vele a kádban. Persze, tudom, hogy ez nem a spanyolviasz, de a tapasztalatból tanul legtöbbet az ember.

Vicces, mert ez a bejegyzés azért született, amit valójában már egy másikban fogok leírni. A szombat délelőtti lazulást akartam elmesélni, de az előzmény olyan hosszú lett, hogy külön posztot kapott.